A meggy- és cseresznyefák összetéveszthetetlenül jelzik a jó idő érkeztét. Tavasszal virágba borulnak, míg a koranyári hónapokban elsőként ajándékoznak meg minket a fáról szedhető friss gyümölcs csodájával. Először csak egy-egy piros szem sejlik fel a gazdag, zöld lombkorona alól, majd egyik napról a másikra az egész fa megtelik zamatos, érett gyümölccsel. Mi mást tehet ilyenkor az ember, mint, hogy kihasználja azt a rövid szezont, míg érnek ezek a csonthéjasok, és minden étkezésbe belecsempészi őket. Legyen az akár egy frissítő leves, egy kellemes szósz a főétel mellé, egy ellenálhatatlan piskóta vagy pite, egy finom fagylalt vagy, csak egy könnyű, gyümölcsös kisétkezés.
A meggy- és cseresznyekedvelők legnagyobb bánatára csak rövid ideig pompázik a piac a frissen szedett gyümölcstől. Mekkora szerencse, hogy a meggy az egyik olyan gyümölcs, mely tökéletesen tűri a fagyasztást, így a hűvösebb hónapokban is élvezhetjük. De ne csak a téli hónapokra készüljünk a fagyasztással, befőttekkel, konzervekkel. Főzzünk egy finom meggylevest is a szezonban legalább egyszer. A Vegital növényi italkészítői ebben is a segítségünkre lesznek.
A tökéletes meggyleves
Az egyszerű ételek elkészítésével épp az a baj, hogy jellemzően kevés alapanyagból állnak, így nagyon gondosan meg kell válogatnunk, hogy mi is kerüljön a fogásba. A meggyleves is ilyen – cifrázhatjuk, de felesleges, hisz akkor a legfinomabb, mikor a meggy természetes édessége és savai egyaránt érződnek. Éppen csak annyi alapanyagot érdemes használnunk, ami kiemeli a meggy ízét – abból azonban válasszunk minőségit! Szép, lédús, érett (ám még nem túlérett) szemekkből készítsük a levest. Ha túl édesnek gondoljuk a gyümölcsöt (ami a meggy esetében elég ritka), használhatunk citrusokat az íz beállítására, míg ha túlságosan fanyarnak gondoljuk a szemeket (ez sokkal gyakoribb), kevés édesítőanyagot is használhatunk, diétánknak megfelelően. És innen jön az opcionális alapanyagok sora. Ez sem lesz hosszú, hiszen egyszerűségre, természetességre törekszünk.
Érdemes lehet a levesebe belecsempészni egy kisebb, édesebb (pl. Gála, Golden) almát, mely az íz és az állag kialakításában is szerepet játszik, nemsoká az is kiderül, hogyan. Használhatunk fűszereket: a citrusok reszelt héja, a vanília, a fahéj, a szegfűbors és a szegfűszeg mind olyan fűszerek, melyek illenek a meggy aromájához. És persze ne feledjük a kövér csipet sót sem, mely kiemeli az édes ízt. A leves alapjául mi vizet használtunk, de készíthetjük akár kevéssé töményre főzött, semlegesebb növényi itallal is (pl. zab, rizs). Ha vízzel készítjük a levest, akkor utólag használhatunk valamilyen testesebbb, kissé zsírosabb, sűrűbb tejszínhelyettesítőt (pl. „kókusztejszínt”, kókuszkrémet), hogy selymesebbé tegyük a kész finomságot. Ha úgy ismertük és szerettük meg a meggylevest, hogy sűrű, akkor az állag elérésére használhatunk keményítőt, kész pudingport (ezekkel vigyázzunk, hisz némelyik tartalmaz tejport) vagy akár xanthan-t. De a lenti receptben mi kiküszöböltük a mesterséges sűrítést. Lássuk is, hogyan!
Hozzávalók (1,3 l-es készülékhez):
- 500 g meggy (magozott mennyiség)
- 1 kisebb, édes alma (héjával!)
- Víz a max jelzésig
- Egy-egy csipet: fahéj, szegfűszeg, szegfűbors, só
- Ízlés szerint édesítőanyag (cukor, eritvia, vagy nagyon jól passzol a meggyhez ízben az agave szirup)
- 1 evőkanál / ½ dl zsíros tejhelyettesítő (növényi „tejszín”, kókuszkrém)
A megmosott, kimagozott meggyet tegyük az italkészítő automatába. Az almát mossuk meg alaposan, csumázzuk ki, majd vágjuk négyfelé, és a szeleteket is tegyük a gépbe, héjasan. Engedjük fel a max jelzésig vízzel, adjuk hozzá a kívánt fűszereket, majd indítsuk el a darabos leves programot. Az idő letelte után nyissuk ki az automatát, és merjük ki a meggyszemek kb. felét egy tálba. A gépben maradt alapot kóstoljuk meg, korrigáljuk az ízeket édesítéssel vagy savanyítással, majd adjuk hozzá a tejhelyettesítőt, és indítsunk Juice programot. Az alma rostossága és természetes pektintartalma épp megfelelő mértékben sűríteni fogja a levesünket, a forgó kések pedig szépen eloszlatják a tejhelyettesítőt.
Amint végzett a gép, a levest öntsük egy nagyobb tálba, adjuk hozzá az előzetesen kimert meggyszemeket, majd hűtsük le. Egy meleg nyári napon igazi űdítő finomság tejmentesen, természetesen.
Ha kíváncsi vagy a többi receptünkre is kattints IDE!